[ Pobierz całość w formacie PDF ]
pillantást vetett rájuk, majd ismét rám nézett.
- Alkut ajánlok, Krakus.
A hangja mély volt és úgy hangzott, mintha messzirQl, egy kút legmélyérQl szólt volna.
- Miféle alkut?
- Át teleportálsz minket hármunkat és az unikornis Meltaan határán túlra Terl városának
kapujához, és cserébe felszabadítalak a rabszolgaságból.
- Tetszik az ajánlatod, tünde. Szabadíts ki, és megteszem, amit kérsz.
- Még nem, démon. ElQbb véresküt teszünk, hogy biztos lehessek benne, nem hagysz
cserben minket egy veszélyes helyen.
- Miért tennék ilyet azzal, aki kiszabadított?
- Mert démon vagy.
Fehér agyarait kivillantva nevetett.
- Kedvellek. Érted a dolgok lényegét.
A hangja még mélyebbé vált, olyannyira, hogy szinte fájt hallgatni.
- És miféle véreskü lenne képes kötelezni egy démont?
- Egy Verm kopóira és Loth madaraira tett eskü.
A mosoly leolvadt az arcáról.
- Kötöttél már vérszövetséget démonnal?
- Nem.
Ismét nevetett.
- Akkor talán kezdjük is el.
Átlósan megvágtam a jobb kezem. Élénk piros vér folyt végig a tenyeremen. Az apró
vágásokra jellemzQ, éles fájdalom csípte a kezem. A démon kinyújtotta a bal kezét és
51
megvágtam. Az Q vére fekete volt és sqrq, lassan szivárgott a sebbQl. Megragadtuk egymás
kezét, és hirtelen szédülni kezdtem. Felnéztem átható sárga szemébe.
- Mi történik, Krakus?
- Ami mindig történni szokott, ha valaki démonokkal üzletel, harcos. Vérdíjat veszek. De
mivel ez az eskü mindkettQnket köt, cserébe te is kapsz az én vérembQl. Sziszegte. Most
már démonfajzat vagy, tünde. Azok, akiknek megvan hozzá a hatalma, látni fogják, hogy
beszennyezQdtél, és e szerint fognak cselekedni.
Úgy éreztem, mintha valaki egy vörösen izzó piszkavasat nyomott volna a tenyeremnek.
Tqz égette az ereimet. Hqs, éjszakai levegQ után kapkodva térdre rogytam. Nem engedhettem
meg magamnak, hogy felkiáltsak. Ha üldöztek bennünket, a sikolyok biztosan idevezetnék
Qket. Ez volt az utolsó gondolatom, mielQtt elnyelt a sötétség.
- És ha meghal? Hallottam Calendine hangját távolról. Akkor fogoly maradsz, mert csak
Q tud kiszabadítani!
- Ez a démonokkal való alkudozás rendje, gyógyító. Válaszolta a démon. A halandónak
többet kell kockáztatni, mint a démonnak. Nem tehetek a természetem ellen, még a saját
szabadságom érdekében sem.
Hajnalodó égbolt alatt tértem magamhoz. A vágás a tenyeremen egy csúnya, égett sebhellyé
vált. Ez biztosan nem a mellettem ülQ Calendine mágiája volt.
- Hogy érzed magad?
- TqrhetQen.
Felültem a reggeli harmattól nedves fqben és vártam, hogy ismét egésznek érezzem magam.
Végül ráuntam a várakozásra és a mágiámat szólítottam. Azonnal válaszolt, de valahogy más
volt. Tunyának és nehézkesnek éreztem, mintha sqrq folyadékon kéne áthatolnia, hogy elérjen
hozzám. Tisztátalannak éreztem a varázserQm, de most nem volt idQm emiatt aggódni. Ki
kellett szabadítanom a démont.
Már közeledett a hajnal, de a tavaszi este még mindig beburkolt bennünket. A világ két
napszak között egyensúlyozott, így hát mindkettQt segítségül hívtam. Magamba szívtam a
hqvös tavaszi sötétséget és egy bagoly halk huhogását. Belélegeztem a hajnal elsQ jelét a
széllel.
Egy nyúl megmoccant álmában. Magamhoz vettem az álmát és beleszQttem a varázslatba.
Egy róka ugatása, egy éjjelisólyom tovaröppenQ árnyéka beleelegyedett a frissen megmqvelt
föld illatába. A varázslat úgy gömbölyödött, mint egy második hold, dagadozott a tavasz
bQkezqségétQl. Felálltam, és kitartottam a két markomat, hagyva, hogy a holdfényszínq mágia
a tenyerembe hulljon. Fehér mágiát zúdítottam a démon nyakláncán lévQ gyémántra. Éreztem,
ahogy a bqbáj megtörik. Krakus lehajtotta a fejét, én pedig lecsúsztattam róla a nyakláncot. A
gyémánt még mindig meleg jégként csillogott, de egy mágusra lesz szükség, hogy a bqbáj
ismét életre keljen. Most csak egy egyszerq ékszer volt, nem több.
A démon felegyenesedett a több mint két méter magas termetével, és nyújtózott egyet. A
láncok lehullottak róla, anélkül, hogy a kulcsokat használtuk volna.
- Menjünk, ideje teljesítenem az alku rám esQ részét.
Felém nyújtotta a bal kezét, és észrevettem a hatalmas tenyerén az égett sebhelyem mását.
Megfogtam a kezét. Ulliam elQször hátrahQkölt, de végül mégis odaállt a másik oldalamra.
Calendine megérintette az unikornis fehér horpaszát, a lány pedig Q belé csimpaszkodott, így
egy töretlen láncot alkottunk.. A világ kimozdult a helyérQl és hirtelen Terl kapui elQtt találtuk
magunkat. Itt már hajnal volt. Egy földmqves a csirkékkel megrakott öszvérével küzdött,
hogy az nehogy elszaladjon. Nem tetszett neki a démon szaga.
Krakus elengedte a kezem.
- Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az utolsó démon, akivel találkoztál,
földboszorkány; a vér hallja a vér szavát. Azzal eltqnt.
52
Valamivel késQbb aznap a FQpapnQ elQtt álltunk, aki ismét üdvözölte Calendine-t a fehér
gyógyítok körében. A magunkkal hozott gyerek rendelkezett némi gyógyító mágiával, így
felvették a tanoncok közé. Méltó zálogának bizonyult a küldetésnek.
Calendine apja ünnepi lakomát tartott, amire engem is meghívtak. Elnyertem Meltaan
leghatalmasabb kiskirályának háláját, és egy az öklömnél alig kisebb gyémántot. Jó ideig nem
fogok rákényszerülni, hogy ismét mások kincseit Qrizzem.
A felékszerezett és fehér selyembe öltöztetett Calendine ismét elemében volt. Egyszer sem
nézett felém. Megtisztult a bqnétQl, a lelke ismét a sajátja volt. Én viszont élQ emlékeztetQje
voltam egy jóval kevésbé kellemes idQszaknak.
Néztem a lányt, akit megmentettünk. Együtt nevetgélt a többi fiatal gyógyító jelölttel. Jó
érzés volt biztonságban látni, de a tekintetem mégis vissza-visszatért a tenyeremen lévQ hegre.
Calendine nem csinált semmit a küldetés során, mégis megtisztult, én viszont
beszennyezQdtem. Azon tqnQdtem, vajon létezik-e valamilyen tisztító ceremónia a démon-
érintettek számára?
Nagytakarítás
A lányom még csak pár hónapos kisbaba volt, amikor felkértek, hogy írjak valamit egy
antológiába. Akkoriban rendkívül kevés alváshoz jutottam, és a ház is úgy nézett ki, mint egy
katasztrófa sújtotta övezet. Így hát amikor megkértek, hogy írjak egy szuperhQsös történetet,
pontosan tudtam, milyen szuperhQst szeretnék az ajtóm elQtt látni.
Házimunka Kapitány a Körtefa köz 11 szám alatti ház küszöbénél öltött testet. A
vészcsipogója ébresztette, vörös kóddal. Vajon a végzete, Dr. Szenny az? Vagy a hírhedt
Porcica Banda? Esetleg a fürdQszoba pusztító Rászáradt Szappanhab?
Fel kellett lebegnie, hogy elérje a csengQt. Ami azt illeti, a bqnüldözQk közt Házimunka
Kapitány igencsak alacsonynak számított. Fehér overállja, maszkja - egy porvédQ maszk,
amibe szemréseket vágtak - és ezüst körgallérja ragyogott a tisztaságtól. Csillogva állt a
legfelsQ lépcsQfokon, mintha elefántcsontból és ezüstbQl faragták volna ki.
Tökéletesen, ropogósan tisztának tqnt. Épp ahogy szerette.
Az ajtó kinyílt, és egy fürdQköpenyt viselQ nQ nézett le rá.
- Ó, maga az. Jöjjön csak be.
A nQ tartotta neki az ajtót, és buzgón tessékelte befelé. Kapitány tettre kész mosollyal nézett
fel rá.
- Miféle hitvány gonosztevQ sújtott le az otthonára, tisztelt hölgyem?
A nQ csak pislogott rá.
- Hitvány gonosztevQ? Felnevetett. Jaj, nem, semmi ilyesmi nem történt. A férjem
telefonált. Azt mondta, szupergonosztevQ van a házunkban?
Házimunka Kapitány kihúzta magát, a maga kilencven centijével, és azt mondta:
- Vörös kódot kaptam, asszonyom. Ez azt jelenti, hogy egy szupergonosztevQ bukkant fel.
A nQ ismét nevetett.
- Jaj, kedvesem, dehogy! Ma este hattól partit adok tizenkét vendégnek, de a szobalány
beteget jelentett.
- Azért hívta a szuperhQs forródrótot, mert a szobalány beteget jelentett. Mondta éles
hangon, amit úgy tqnik a nQ nem vett észre.
[ Pobierz całość w formacie PDF ]